Beszámolónk a 2019-es évről

Egyesületünk Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 107/2019.(IV.10.) sz. határozata alapján működéséhez és programok megvalósításához 300.000 Ft összegű támogatásban részesült.

2019-ben az alábbi programokat valósítottuk meg:

2019.március

Március 06-08-ig Pallavicini-Pálinkás Borbála és Nagyné Kiss Mária egyesületi tagunk részt vett Miskolc – Lillafüreden a "Nő a Partnerség" – a Nő a Siker Alapítvány konferenciáján.

A nőnap köré szerveződő háromnapos program előadásainak fókuszában az európai nő, az évezredes kultúra, vallás és társadalom állt. Több, mint 300 résztvevő, számos civilszervezet határon innen és túl, csatlakozott a tudásmegosztó tanácskozáshoz, ahol a jó gyakorlatok megosztásával számos olyan példát ismerhettünk meg, amely további sikereket hozhat a női szervezetek együttműködésében.

Március 14-én a Nőegylet elhelyezte a megemlékezés koszorúját a Petőfi szobornál és részt vettünk az ünnepi megemlékezésen a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban.

Március 27-én tartós élelmiszereket adományoztunk a nagyböjti adománygyűjtés keretében a Mindenszentek Plébánián. Tagjaink házastársai segítettek az a felajánlások elszállításában.

Március 28-án, 17 órakor Kiss Gábor atya mutatott be szentmisét, majd rövid megemlékezést tartottunk a templomkertben elhelyezett emlékkőnél. 2014 márciusa óta egyesületünk Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének évfordulóján szentmisével, gyertyagyújtással és főhajtással emlékezik a „fehér vértanú” -ra.

2019. április

Április 13-án egyesületünk részt vett Jászberényben az Adj esélyt alapítvány Szent István körúti iskola sérült diákjai részére szervezett jótékonysági estjén.

2019. május

Május 11-én megtartottuk évi rendes közgyűlésünket a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban.

2019. augusztus

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a helyi Idősek Otthona néhány lakóját elvittük az ünnepi szentmisére. Mise után még elbeszélgettünk az idősekkel a régi időkről.

Augusztus 24-én rész vettünk a hagyományos 1Úton zarándoklaton, amit idén az édesapákért ajánlottunk fel. A Nőegylet két fővel vett részt a Jászfényszaru-Boldog-Jászfényszaru gyalogos zarándoklaton, négy egyesületi tagunk pedig a záró szentmisét követő agapé előkészítésén és lebonyolításán tevékenykedett.

2019. október

Október 1-én Nőegyletünk meghívására az Országos Könyvtári Napok keretében Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató tartott előadást a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a családfakutatás rejtelmeibe, a kutatás kulisszatitkaiba.

2019.november

November 09-én a Főzzünk együtt – Nemzetek konyhája programsorozatunkban magyar karácsonyi menüt főztünk a Teaházban. Nőegyletünk fontosnak tartja a magyar gasztronómiai hagyományok tovább örökítését, most a szabolcsi ízek kerültek terítékre – szabolcsi töltött káposzta és gyümölcskenyér formájában. 2020-ban is folytatni szeretnénk a háztartási ismeretek átadását nőtársainknak, terveink szerint a zöldségek, gyümölcsök és gyógynövények tartósításának praktikáit járjuk majd körbe.

November 15-én ismét részt vettünk az Erzsébet napi vásárban. Nőegyletünk sátránál a tagság által készített finomságokat kínáltuk a látogatóknak. A mézeskalács, sült tök, gyümölcskenyér, forró tea és forralt borért cserébe szívesen vettük a jószándékú látogatók adományait. Idén is egy tehetséges, fiatal, hátrányos helyzetű, Jászfényszarui lány számára gyűjtöttük az adományokat.

Immár hagyomány, hogy az Erzsébet nap keretében előadót hívunk. Idén Czifra Orsolya világi szerzetesnővérre esett a választás. Orsi a Vinculum Caritatis Közösség tagja. Előadásából bepillantást nyerhettünk a világi szerzetesnővérek mindennapi életének örömeibe és küzdelmeibe. Az előadást megtisztelte jelenlétével Gábor atya is, aki a Vinculum Caritatis papi közösségének a tagja.

2019. december

Nőegyletünk kiemelt feladatának tekinti rászoruló nőtársaink segítését, ezért december hónapban 30 000 forint adományt juttatunk el Nőegyletünk egyik nehéz élethelyzetbe került tagjának. A hónap folyamán tartós élelmiszert gyűjtöttünk még számára, amit eljuttatunk neki.

Egyesületünk másik tagját sajnálatos baleset érte, így őt karácsony előtt személyesen látogattuk meg.

Nőegyletünk kiemelt feladatának tekinti rászoruló nőtársaink segítését. December 20-án kis vendégség keretében átadtuk az Erzsébet napon gyűjtött adományt, egy rászoruló, tehetséges, tanulni vágyó fiatalnak, Rafael Renátának. Apukája egyedül neveli szerény körülmények között, példamutatóan.

December 28-án évzáró Nőegyleti gyűlést tartottunk.

Az év folyamán havonta tartottunk összejöveteleket a nyilvános programjainkon kívül. A Nőegylet tulajdonában lévő ismeretterjesztő és szakkönyvek segítséget nyújtanak a kismamáknak, szociális területen dolgozó, tanuló nőtársainknak. A könyvtárban Nagy Ildikótól ingyenesen kölcsönözhetőek.

Programjaink megvalósításához és sikereihez jelentősen hozzájárult az önkormányzattól kapott anyagi és erkölcsi támogatás, melyet ezúton is köszönünk.

Kérjük fenti elszámolásainkat és beszámolónkat elfogadni szíveskedjenek!

Jászfényszaru, 2020.01.27.

 

Reichenbergerné Földvári Anita                                Hangosiné Réz Mária

                   elnök                                                            gazdasági vezető